Segíts magadon...!

Gyerek és felnőtt között van egy óriási különbség: szükség esetén mi, felnőttek már képesek vagyunk magunkat motiválni. Van elég erőnk és tapasztalatunk hozzá. Megtanultuk. Olyan élethelyzetekben edződtünk, melyek megtanítottak rá. Mi pontosan tudjuk, vannak nehéz helyzetek, melyeken túljutva talpra kell állni, tovább kell menni. Mi pontosan tudjuk, vannak nemszeretem feladatok, cseppet sem kellemes teendők, melyeket el kell végezni, nincs mese.

A nehéz helyzetekről…

Mindenkivel megtörtént már, hogy egy kemény helyzet után padlóra került. Majd előbb-utóbb felkelt és ment tovább. De ezt a képességet, a továbblépés képességét tanulni kell. Általában tapasztalás útján tanuljuk meg. Túléltük ezt is, azt is, amazt is. Mi már képesek vagyunk saját magunkat talpra állítani, ha szükséges. Mint Münchhausen báró, akicsodálatos utazásai és kalandjai során hőstettei egyikeként — ahogyan azt baráti körben poharazgatás közben elmesélte — saját magát húzta ki a mocsárból

Nekünk, nőknek talán könnyebb. Az evolúció során belénk égett: történjen bármi, baleset, természeti katasztrófa, háború, a génjeinkben hordozzuk a túlélés képességét: Kellj fel, állj fel, ne nézz hátra, menj tovább!!!  Ősi ösztön, az életösztön, a fajfenntartás ösztöne hajt bennünket: Élj! Éljél! Neveld fel! Bármi történjen, a show-nak folytatódnia kell!

Egy gyerek azonban más. Ő még nem tudja, hogy minden nehézség véget ér egyszer és végül kisüt a nap. Ő még nincs tisztában a saját erejével, nem tudja mi mindenre képes, meg kel tapasztalnia ezt is. Ő a pillanatot, az adott helyzetet, szituációt „örökké”-nek érzékeli. Ha eltörik a kedvenc űrszörnye, akkor vége a világnak. Ha elvszik a kedvenc plüss kacsacsőrű emlőse, akkor nem tud többé elaludni. Időbe telik, amíg megérti, a Föld ettől még forog tovább, sőt az ő kis mikro-kozmosza is működik tovább. Sok-sok türelemmel és vigasztalással el tudjuk fogadtatni vele a nehézségeket.

Ám ahogy cseperedik, újabb nehéz helyzetek alakulnak, sőt megjelennek a kötelező feladatok az ő kis életében is, a nemszeretem feladatok, melyeket muszáj megcsinálni. Ekkor azonban már nem elég a türelem és a vigasztalás. Nekünk kell segítségére sietni.A mi feladatunk (az iskolában pedig a pedagógusoké), hogy MOTIVÁLJUK őket, hogy megtanítsuk nekik önmaguk legyőzését, az érzelmeik en és indulataikon való felülemelkedést, a saját maguk kihúzását a mocsárból…

A „nemszeretem de muszáj” feladatokról…

Mi, felnőttek, pontosan tudjuk: ha muszáj, akkor muszáj. Ha a „nemszeretem” feladatot mégsem végezzük el, annak KÖVETKEZMÉNYE lesz. Ha nem mosogatunk el, nem lesz tiszta tányér, amiből együnk, és tiszta pohár, amiből igyunk. Mindenkinek megvan a saját „nemszeretem”-je. Nem is egy! smiley

(Én például utálok mosogatni. Vasalni nem utálok, azt egyszerűen feleslegesnek tartom cool). De mindegyik feladatot el kell végezni, a „nemszeretem” feladatokat is. Ezért mi, felnőttek, mindent elkövetünk, hogy ezeken hamar túl legyünk. Mindenkinek más a módszere, bizonyára már mindenki kidolgozta a sajátját.

Tehát, ha az ember lánya például utálja a WC-t kitisztítani, de tökéletesen tisztában van vele, hogy muszáj, akkor vesz egy nagy levegőt, felhúz egy gumikesztyűt, odamegy a kagylóhoz és a lehető leggyorsabban túl lesz az egészen, Domestossal esélyt sem adva a perem alatti baktériumoknak. devil

Egy gyerek azonban más. Ő még nem feltétlenül rendelkezik elég erővel, akaraerővel ahhoz, hogy így működjön. Nem is várhatjuk el tőle, hiszen még gyerek. Ezt is, mint sok más mindent, meg kell tanulnia. Meg kell tanulnia, hogy a „nemszeretem” feladatokat is meg kell csinálni. Meg kell tanulnia, hogy mindennek következménye van. Az ő saját cselekedeteiért vagy nem-cselekedeteiért neki magának kell vállalnia a felelősséget.

Lehet, hogy utál rendet rakni, de ha nem rak soha rendet, akkor a legönfeláldozóbb anyuka is besokall egyszer és akkor neki kell majd megcsinálni. Ha pedig nem teszi meg, egyszerűen nem fogja megtalálni a saját dolgait. Lehet, hogy utál leckét írni, de ha nem készíti el a házi feladatát, akkor annak az iskolában súlyos következményei lesznek.

 

Mindenféleképp a mi feladatunk, (az iskolában pedig a pedagógusoké), hogy megpróbáljuk MOTIVÁLNI őket a munka elvégzésére. Bár nagyon sok féle személyiségű gyermek létezik, legtöbbjük magától nem tud fellépni erre a következő „szintre”! Szükségük van a mi segítségünkre a saját motivációjuk kialakításában!

Tehát, ha az ember gyermeke például utálja a minden esti táskabepakolást, akkor nagyon valószínű, hogy elhúzza egy óráig az 5 perces munkát, vagy rávesz valakit, hogy pakoljon be helyette, vagy hisztizni fog minden áldott este. (A fiam ezt úgy oldotta meg, hogy minden nap mindent visz az iskolába, így nincs ki-be pakolás „feleslegesen” és a táska sem nehezebb jelentősen tőle… nem tudom, kitől tanulja a gyerek „a felesleges munkákat nem végzünk el” hozzáállást… smiley)

Fontos, hogy beszélgessünk róla! Beszélgetés közben pedig mondjunk példákat a saját életünkből érzékletesen leírva, mit is utálunk nagyon. Egyébként is fontos, hogy a gyerkők ne mindenható uralkodónak lássanak bennünket, hanem esendő embertársaknak, akiknek ugyanúgy vannak álmaik és vágyaik és „nemszeretem” feladataik! Az pedig a fantáziánkra és a kreativitásunkra van bízva, hogy milyen ötleteket adunk nekik a saját „nemszeretem, de muszáj” dolgok, továbbiakban:”ndm”angry kezeléséhez.

Tehát, ha az ebadta például nem akar rendet rakni, mert utál rendet rakni, akkor nincs más dolgunk, mint

  1. elmagyarázni neki a „ndm” dolgok általános mibenlétét
  2. biztosítani őket arról, hogy anyának is van ilyen „ndm”, nem is egy
  3. elmagyarázni neki, hogy az adott „ndm”-t miért lenne fontos mégis elvégezni
  4. ötletet adni neki arra, hogyan birkózhat meg vele gyorsan és hatékonyan, esetleg még vicces ötlettel is előállhatunk angel

Például:

„Drágám, képzeld! Anya gumikesztyűben takarítja a fürdőt és a WC-t, gyorsan, mert utálja a mocskot és túl akar lenni rajta, hiszen nincs ablak és belefullad a klórgázba. Tehát Drágám, ha utálsz rendet rakni, akkor húzz egy gumikesztyűt! Nem anyáét — Neked külön veszünk egyet — és gyorsan rakjál rendet a játékaid között!  Csinálhatjuk együtt is, egyszerre is, ha van kedved!!!Te itt, én ott! Hát nem csodálatos? Már csak egyetlenegy dolog van hátra: kiválasztani a Te gumikesztyűdet a megfelelő színben!!!yes

 

…és ha szerencsénk van, mindez annyira bevésődik a fogékony kis szivacs agyába, hogy mire felnőtt lesz, szinte örömmel végzi a házimunkát és más „méltatlan” feladatot otthon és a munkahelyén, sosem múló lendülettel és kreativitással. heart