PÉNZ beszél…

Jó ideje gondolkodunk, hogy megírjuk-e ezt a cikket a gyerekek pénzügyi nevelésével kapcsolatban, de eddig mindig visszafogtuk magunkat, hiszen annyi remek és hasznos oldal van, ahol szakemberek foglalkoznak a témával…  Nos, ami mégis rávett bennünket, az nem volt más, mint a hétköznapok áradatában a gyors segélyt kereső Mammma ad hoc ötlete egy-egy felmerülő problémára. smiley

A cikkírásnak most egy új, eddig nem alkalmazott módját választottuk, mindketten elmondjuk a gondolatainkat és a módszereinket mintegy párbeszédes formában. Így az egész téma és annak megvitatása hármasban folyik a Kedves Olvasóval, mintha csak régi kedves ismerősként beszélgetnénk. yes

NÓRA: A „Pénz beszél” sürgetve és türelmetlenkedve kipattant a fejemből, és bökdöste ott a fülem tövét, hogy rájöttél a megoldásra, most pedig tessék, írd már le, írd már le, jó lesz még valamire, talán érdekli az Olvasóitokat is!angel

Így hát nem bírtam tovább, tessék, itt van Pénz, és beszél… teregessük csak ki a tiszta anyagiakat, ne szégyelljük. cool

ANNA: Bennem meg régóta megvan a késztetés, hogy megosszam Veletek az otthoni Törvénykönyv működését teljes részletességgel. Szerencsére vannak pénzügyi vonatkozásai is, így akkor most el is kezdhetem, aztán majd egy másik cikkben folytatom! enlightened

NÓRA: A gondolatokat mocorogtató probléma konkrétan nem volt más, mint a motiváció szemmel jól látható lankadása a hétköznapok tengerében a házimunka ösvényein (magyarul LUSTASÁG) amellyel szemben fordítottan arányosan kezdett növekedni a legkülönfélébb játékok iránt tanúsított igényszint (magyarul KÖVETELŐZÉS) hahhhh! a gyermeki lét kifürkészhetetlen útvesztői…! Pedig beszélgetünk....

Az elején le kell szögezzük, ez az ügy sem megy másképpen, csak következetességgel, mint a gyereknevelésben bármi más. Hovatovább saját hozzáállásunkat a pénzhez is rendbe kell tenni annak érdekében, hogy igazán jól sikerüljön gyermekünk bevezetése a pénz világába.

Az egész ügynek tulajdonképp az az értelme – azon kívül, hogy a gyereket idejében elkezdjük értelmesen a pénzzel való gazdálkodásra és öngondoskodásra megtanítani – hogy végre megszabaduljunk az örökös nyúzástól, hogy anya, azt a kukabúvárt szeretném… Na ezt nem…

ANNA: Érdekes és különleges dolog ez a zsebpénz téma. Mint a legtöbb dologban, úgy itt is, SOK JÓ MEGOLDÁS létezik. Ezzel a cikkel kizárólag az volt a célunk, hogy megosszuk Veletek a tapasztalatinkat, és nem az, hogy megmondjuk a tutit. Vannak olyan ismerőseim, akik egyáltalán nem adnak zsebpénzt a gyerekeknek és biztos vagyok benne, hogy nekik IS tökéletesen igazuk van. Sokat gondolkodtam annak idején a dologról és végül — nem meglepő módon — Dr. Vekerdy Tamás győzött meg arról egyik cikkében, hogy mi tévő legyek zsebpénz ügyben. Meggyőzött, hogy adjak zsebpénzt a gyerekemnek, meggyőzött, hogy elég a heti 100 Ft, sőt arról is, hogy a zsebpénzével a gyerkőc szabadon rendelkezzen, arra költheti, amire akarja, én pedig nem kérem számon mire költi!!! angel És elárulom azt is, hogy mi volt számomra a kulcsmondat, az über-hiper meggyőző érv: A zsebpénz jelentősége abban van, hogy erősíti a gyerek autonómiáját.”  

Beillesztem a linket is, hátha valaki szívesen elolvassa az egész cikket, szerintem érdemes!

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20031112/a_penz_/

A zsebpénzesdi nálunk akkortájt kezdődött, mikor a fiam 7 évesforma volt, azzal a nem titkolt céllal, hogy megismerje a PÉNZ fogalmát és azt a tényt, hogy szinte minden pénzbe kerül. A dolgok nemcsak úgy teremnek, hanem megvásároljuk őket pénzért. Az iskolával nemcsak a nagybetűs Élet kezdődött, hanem a problémák is halmozódni kezdtek. Próbáltunk alkalmazkodni az iskolásélethez, miközben folyamatos harcot vívtunk egymással a rendszeresen elveszett ceruzák és ruhadarabok frontján. A helyzet kezdett elfajulni, ekkor pattant ki az agyamból a TÖRVÉNYKÖNYV ötlete, mely szabályoz minden, ismétlem minden kellemes és kellemetlen szituációt gyermekem piciny életében a „le nem rágott körmök”-től az „indokolatlan káromkodás”-on keresztül az „éremmel jutalmazott kiemelkedő sportteljesítmény”-ig. Így a PÉNZ nálunk a jutalmazás büntetés szerves része lett, mint pénzjutalom és pénzbírság.

NÓRA: Saját csemetéimnél kb. másfél évvel ezelőtt vezettem be a zsebpénzt, akkor a lányom 7, fiam 5 éves volt. Abszolút játékosan kezdtük, havi 500 Ft-tal, a cél az volt, hogy megtanuljanak figyelni rá, vigyázni rá egyáltalán, megértsék, hogyan kell használni fizikailag. Jó ideig semmi másra nem koncentráltunk, csak a pénzzel való ismerkedésre, időnként fizettek vele apróságokat önmaguknak, tehát effektíve „elméleti oktatás” folyt leginkább.

Ezután következett az önálló csokivásárlások, apróságok vásárlása. Amikor láttam, hogy kezdenek vele komolyabban foglalkozni, és növekedtek az igények, duplájára emeltem, amivel azért már lehet mit kezdeni. Elkezdődött a gyűjtögetés… Havi felosztás, plusz jövedelemszerzési lehetőségek bejöttek a képbe a házimunkával. yes

Zsebpénz: a jelenlegi megoldás szerint a havi zsebpénz: 1000 Ft, két részletben kifizetve, két hetenként. Hosszú az egy hónap gyerekszemmel, a heti viszont nekünk túl gyakori, nem forog ilyen gyorsan a pénzük, érdemes inkább kéthetire lebontani. Ekkor van az elszámolás, ha takarékosan bánt vele, kap rá kamatot, külön füzetben vezetjük mindkettőjük egyenlegét. Megbeszéltük, hogy annak érdekében, hogy nagyobb értékű játékot is tudjanak vásárolni, megtakarításra is szükségük van. Így aztán a bevételt két részre osztjuk, egy részét, cca. 30%-ot mindig betesznek a megtakarításaik közé, többnyire a házikós-órás és a kutyás perselyükbe, a maradék pedig mehet a pénztárcájukba.

Tehát a korrekt kifizetés az alábbiak szerint néz ki: 2 heti zsebpénz: 500 Ft, ebből megtakarítás: 150 Ft.

Kamat: Elkezdtük bevezetni a kamat fogalmát. A két hetenként esedékes zsebpénz kifizetés alkalmával ellenőrizzük, kinek mennyi van perselyében, arra adok 15% kamatot, készpénzre 10%-ot kapnak.

Mindemellett igyekeztem a látókörüket is szélesíteni, hogy a forint (HUF) fogalmán kívül egyéb pénznemeket is megismerjenek, halljanak róla.

Hitel: fogalmáról csak annyit: szeretném megelőzni, hogy valaha is éljenek vele…

ANNA: Nálunk a heti zsebpénz összege viszonylag alacsony, viszont az alapösszeg nagyon sok mindennel növelhető! angel

Zsebpénz: hetente 100 Ft, ami pénztárcába kerül.

Bank: Van egy piros borítékunk, az a BANK. Az a pénz, ami a piros borítékban van nem költőpénz.

Kamat: A piros borítékban a pénz kamatozik:1000 Ft-ként 10 Ft-t hetente, ami elég komoly százalék éves szinten… A fiam dönti el, hogy mennyi kerül a Bankba és mennyit tart a pénztárcában. A piros borítékból akár a teljes összeg bármikor kivehető és elkölthető valami hiperszuperségre. (Egy komoly összeget költött el például tavaly novemberben egy nagy doboz LEGO-ra feszültség-levezetésképpen. laugh)

Hitel: A Bankból csak annyit költhet, amennyi benne van, egy forinttal, illetve 5 Ft-tal se többet, mert az, ha a BANK ad kölcsön, az horror összegű kamattal jár: 50 Ft-os kamattal 100 Ft-onként! A célom az elrettentés volt... Eddig még soha nem került rá sor cool

Kölcsön: Szülő és gyerek adhatnak egymásnak kölcsön pár 1000 Ft-t 1-2 napra végszükség esetén kamatmentesen… heart

NÓRA:

Bevételi lehetőségek, Házimunkák árai a teljesség igénye nélkül, gyermekeim újító ötletét mindig szívesen fogadom wink:

  • Mosogatógép kipakolás: 200 Ft
  • 1 helyiség összesepregetése: 100 Ft
  • Szemetet kivinni: 50 Ft
  • Teregetés: 200 Ft
  • Száraz ruhák leszedése összehajtogatással, szétválogatva: 200 Ft
  • Kávékészítés anyának: 80 Ft
  • Tükrök tisztítása (3 db közepes méretű tükör J ): 150 Ft
  • Viráglocsolás (kivéve a szekrény tetején lévőket, nehogy kitörje a nyakát a gyerek J): 150 Ft
  • Járda sepregetés: 100 Ft
  • Újságpapír összegyűjtése a szelektívbe reklámtáskákba: 50 Ft
  • Vásárlásban segítség (lista alapján az üzletben), pakolás fizetéskor: 150 Ft
  • Vásárlás után otthoni elpakolás: további 80 Ft

 

Amiért viszont fizetni kell…

  • Elmaradt macskaetetés: -100 Ft
  • Elmaradt macskaalmozás: -100 Ft
  • Elvesztett hegyező: -50 Ft
  • Elvesztett ceruzák/radírok/stb.: -25 Ft/db
  • Tiszta ruhadarabok széthagyása a földön: -50 Ft/db (fél pár zokni értelemszerűen 25 Ft yes )
  • Elszórt papírzsebkendő/csokispapír: -50 Ft
  • iskolatáskában maradt étel: -50 Ft
  • ha meg is penészedik: -100 Ft laugh
  • rágógumi felragasztva bútorra/ágyneműbe/ruhára: -50 Ft

Ez a lista sem kőbe vésett, mert egyéb "károk" esetén előzetes megbeszélés szerint bővülhet a lista.

Ezzel a módszerrel záros határidőn belül össze tud gyűjteni annyi pénzt az a drága gyermek, hogy meg tud venni magának egy-egy nagyon vágyott értékesebb játékot.

Előnyei:

  • Látja értelmét a megtakarításnak, mert relatíve gyorsan tud gyarapítani, fogékony lesz a középtávú megtakarításokra.
  • Sikerélménye lesz, nő az önbizalma, mert (részben) önmagának teremtette elő a forrást.
  • Motiválva lesz a munkában, hiszen kiszámítható a bevétel, a jutalom, amelyet szabadon felhasználhat.
  • Megtanulja, hogy önmagától függ az, hogy mennyire halad, mennyit gyűjt össze, nincs kiszolgáltatva, megérti az öngondoskodás fontosságát.
  • A bírságok hatására megtanul rendet tartani önmaga körül --->nálunk működik blush
  • Végül és nem utolsó sorban nekem is előnyös, hiszen nem egyszerre, nagy összegben kell kifizetnem a játékok árát, hanem szépen egyenletesen elosztva így is a helyére kerül. Ergó: mindannyian profitáltunk a módszerből.

ANNA:

Zsebpénzen túli Bevételi lehetőségek enlightened

  • 5-ös érdemjegy az iskolában darabja=100 Ft (hetente több is lehet, szerencsére! yes)
  • Köröm le NEM rágása, vagyis körömvágás !!!= 500 Ft vagy lego minifigura!!! (ez kb. kéthetente esedékes! smiley )

Amiért viszont fizetni kell…

  • 3-as vagy annál rosszabb jegy (nem készségtárgyakból)=100 Ft
  • Elveszett grafitceruza/radír/színes ceruza/hegyező/vonalzó darabja=100 Ft
  • Saját elveszett grafitceruza/radír/színes ceruza/hegyező/vonalzó helyett iskolatárs tulajdonának élelmes elsajátítása!!!=100 Ft (elképesztő!) surprise
  • Elveszett ruha=500 Ft
  • Elveszett cipő=1000 Ft
  • Káromkodás indokolatlan esetben, csak mert menő akartam lenni=20 Ft
  • Káromkodás az iskolában, indokolatlan esetben, csak mert menő akartam lenni=100 Ft

Ahogy elnézem, egészen klassz kis listát raktunk össze így ketten… yes Nem feltétlenül vannak ugyanott a hangsúlyok, DE az iskolai cuccok elvesztése mindenhol pénzbírság jár, és a lakossági megtakarításokról, a kamatról és a hitelről is hasonló a véleményünk. cool Az benne a legviccesebb, hogy erről nem is nagyon beszélgettünk előtte és mégis egészen hasonlóan gondoljuk a dolgokat! Nahát! smileylaughcheeky

Most is úgy gondolom, mint amikor anno elkezdtük itthon a pénz fogalmával való ismerkedést, hogy AZ ÉLETRE NEVELÉSHEZ szükséges a PÉNZ-zel való megismerkedés. De közben ennél sokkal alantasabb gondolataim is születtek: amióta fizetni kell az iskolában elveszett ceruzákért, stb-ért, sokkal jobban vigyáz rá gyermekem, hogy ne vesszenek el! Már ezért megérte, nem??? yescoolangel